Marketing ügynökség gyakornok szemmel

  • 2024.04.22.

Marketing ügynökség gyakornok szemmel

A kecskeméti Neumann János Egyetem kereskedelem és marketing szakos hallgatója vagyok. Ahogy közeledtem a képzésem végéhez, egyre többet kellet gondolkodnom azon, hogy hova jelentkezzek gyakorlatra. Egyszerű legyen a munka, és legyen időm a záródolgozatomat írni? A tudásszerzés és a tanulási lehetőség az elsődleges szempont? A hely, ahova jelentkezek, vajon jól fog festeni majd az önéletrajzomban? Egy nagyobb cég lenne az ideális vagy egy kisebb, családias? Ilyen és ezekhez hasonló több száz kérdés cikázott szinte minden nap a fejemben. Az elsődleges szempont valamilyen marketinggel kapcsolatos részlegen való munkavégzés volt, mivel a tanulmányaim után marketing területen tervezek elhelyezkedni. Személy szerint nem szerettem volna egy nagy multihoz bekerülni, bár annak is megvannak a maga előnyei. Nagyobb lehetőséget láttam egy marketing ügynökségben a sok-sok ügyféllel és változatos munkavégzéssel, mint egy cég marketinges részlegén.


Hogyan találtam rá a cégre?

Egyik órámon a tanárunk szívesen hívott be külsős előadókat így több szemszögből is megismerhettük a marketing területeit, amit én nagyon kedveltem. Így volt akkor is, mikor Papp Zsuzsanna tartott nekünk előadást. A téma a marketinges világ volt, és bemutatta milyen egy marketing ügynökségnél vezetőnek lenni, hogyan zajlanak a mindennapok. Rögtön megfogott az, ahogyan a céget és a bent zajló folyamatokat leírta. Tudtam, hogy nekem ide kell bekerülnöm. Láttam magam előtt, hogy ebbe a csapatba én is be tudnék illeszkedni. Több helyre is beadtam a jelentkezésemet, de nem volt megüresedett hely, amit betölthettem volna. Viszont egy vissza jelzést még vártam, ami idővel meg is érkezett. Néhány egyeztetés után, nagy örömömre fel is vettek a Marketing Menühöz és elkezdhettem a gyakorlatomat február első hetében.


Vajon jó helyre kerültem?

Igen, igen, igen! Egy szuper lendületes, kreatív, fiatalos, mindig mozgásban lévő társaság tagja lettem. A kollégák mindig a maximumot hozzák, kedvesek és segítőkészek. Már az első nap úgy éreztem, hogy mindenki nagyon nyitottan állt felém és ez sokat segített a beilleszkedésben. Hamar megkedveltem a benti légkört és hangulatot, ami minden nap fogad.  Pont ilyen helyet képzeltem el magamnak, ahol sok gyakorlati tudást sajátíthatok el. Láttam, hogy mindenkinek nagy tapasztalata van munkakörében és ez engem is inspirál. Ilyen embereket látva én is folyamatosan fejlődni szeretnék és felvenni velük a ritmust. Idővel a marketing minden területébe egy kicsit belekóstolhatok. Ezzel ténylegesen megtudom, hol teljesítek a legjobban, és a marketingen belül mi tartozik hozzám leginkább. A kreativitásomat szabadjára engedhetem a különböző posztok készítésekor és egyéb feladatok végzésekor. A légkör családias, de a sok együttműködés és ügyfél által soha nincs megállás, mindig lehet valamit tenni.

Visszatekintve a legjobb döntést hoztam azzal, hogy ehhez a céghez jelentkeztem gyakornoknak. Tudom, hogy minden nap várni fog egy új kihívás, amitől fejlődhetek. Nekem pont erre volt szükségem, egy lendületes kreatív munkára, amit minden nap szívesen végzek. Gyakornokként szerintem az a fontos, hogy érezd hasznosnak azt, amit csinálsz, és új tapasztalatokat gyűjts.

Az első hónap feladatai igazán sokrétűek voltak, az irodában és azon kívül is. Amennyiben kíváncsi vagy milyen feladatokat kaptam a Marketing Menünél, megtudhatod ide kattintva

Szerző

Verdon Laura Rebeka

A csapatot segítő gyakornokként, jelenleg tanulom a marketing mélyebb területeit, de minden új feladatba szívesen vetem bele magam.
Pozitív kisugárzásommal és fiatalos lendületemmel újabb színt hozok a csapat mindennapjaiba. Legfiatalabb tagként másként látom a világot, így új szemszögből tudom megközelíteni a feladatokat. 

Hozzászólás írása

Select the fields to be shown. Others will be hidden. Drag and drop to rearrange the order.
  • Image
  • SKU
  • Rating
  • Price
  • Stock
  • Availability
  • Add to cart
  • Description
  • Content
  • Weight
  • Dimensions
  • Additional information
Click outside to hide the comparison bar
Compare