- 2025.03.10.
Szobi Italpor csomagolás és teljes arculati design
A design és kreatív célja, célcsoportja
A Szobi Italgyártó KFT azzal bízta meg ügynökségünket, hogy készítsük el a bevezetendő új termékcsalád teljes arculatát. A feladat sok szempontból volt izgalmas. A Szobi Italgyártó Kft. gyárt Tetra dobozos literes és 2 dl-es üdítőket, és gyárt szörpöket is. A márka kiterjesztésében gondolkodva merült fel az igény egy egészen új típusú ital előállítására, amit a vállalat por formájában kínál a vásárlóknak. Találkoztunk már a piacon ezt megelőzően is italporokkal, a kávé, kakaó porok mellett kapható volt üdítőitalpor is, és az előrejelezések abban erősítettek bennünket, hogy a saját piaci részesedésünket is kiterjeszthetjük még a por alapú készítmények irányába. Annál is inkább megalapozottnak tűnt az elgondolás, mivel a válság időszak a hazai fogyasztók jelentős százalákát készteti a minél költséghatékonyabb vásárlásra. A célcsoportunk tehát azok a vásárlók, akik kifejezetten nem a beltartalmi értéket választják, hanem arra keresnek megoldást, miként lehet minél olcsóbban üdítőitalt készíteni. A célcsoport igen árérzékeny, kevéssé művelt, kevéssé igényes, pszichográfiailag közös vonás, hogy szeretnék a vízet megízesíteni, amit isznak.
A design és kreatív tervezésének, lebonyolítása
Új termékkategóriával bővült a Szobi termékcsalád. Rugalmasan igazodva a piaci igényekhez tovább növeltük a Szobi piaci részesedését, méghozzá egy teljesen új termékkategóriával: por alakú készítménnyel.
A Szobi Italgyártó Kft. 2009-ben alakult meg. A cég küldetése a Szobi márkanévhez hű minőségi zöldség- és gyümölcslevelek, szörpök, valamint üdítőitalok gyártása Magyarországon, melyek a vásárló érdekeit, és az italok valódi beltartalmát tartják a legfontosabbnak. A több mint negyven éves gyártási tapasztalat és a Szobi márkanév magas ismertsége segít, hogy a folyamatosan változó fogyasztói igények hatékony kielégítésére kerüljenek. A megváltozott gazdasági körülmények azonban új utak keresésére ösztönözték a gyártó céget. Hosszas egyeztetések után jutott a menedzsement arra az elhatározásra, hogy engedni kell abból a 40 éve prioritásként kezelt célból, hogy a beltartalmi értékek őrzése áll a termékfejlesztések fókuszában. Kutatások eredménye igazolta, hogy hiába akarja a cég a Szobi termékek zöldség és gyümölcstartalmát garantálni, a világ közben megváltozott és igény lett azokra a termékekre, melyek „csupán” megízesítik a vizet.
Amennyiben a Szobi Italgyártó Kft. nem tud rezieliensen működni, úgy kizárja a lakosság jelentős részét a vásárlók sorából. Az ügynökségünk és a gyártó cég együttgondolkodásának eredményeként kiszélesítettük a termékpalettát és ma árusít a Szobi a 100%-os vitaminokkal dúsított funkcionális italok mellett 50%-os és 12%-os gyümölcstartalmú termékeket is és italporokat is, melyek egyáltalán nem tartalmaznak gyümölcsöt. A Szobi Italpor család tervezésekor hűek szerettünk volna maradni a Szobi gyümölcsös arculatához, ám nagyon figyeltünk arra, hogy senki számára ne legyen megtévesztő az arculat. Sehol nem ígértük, és nem kommunikáltuk mást, csak azt, amit nyújtani tudunk: Kis tasak – nagy adag, ez lett a szlogenünk.
A Szobi logó átalakítása már többször napirendre került, de a menedzsment nem szánta még rá magát a márka arculatának megújítására. A Szobi logó sok szempontból nem felel már meg sem a mai kor igényeinek, sem a mi ügynökségünk látásmódjának, de eddig még nem sikerült ezen változtatni. Tehát a Szobi Italporok arculatának kialakításakor is ezzel kellett dolgoznunk. Tehát alapként kezeltük a logó színességét, gyümölcsösségét, mozgalmasságát. A 4 bevezetésre kerülő íz jól megkülönböztethető egymástól, egymás mellett szépen mutat. Mindemellett a tasakok egyenként is kifejezőek.
A tasakok tervezésén túl kínáló dobozokat is terveztünk és displayt is, mert a termékbevezető kampányhoz display kihelyezésekre is volt lehetőségünk.
Az arculati tervezés folyamata úgy kezdődött, hogy szekunder kutatásokat végeztünk az
italcsomagolások, azon belül az italporok piacán. Amikor összeállt az ügynökség elképzelése a designról, prezentáltuk a megrendelők felé, akik apróbb módosításokkal elfogadták a tervezetet. Következő lépésként elkértük minden csomagolóanyag stancáját és ráillesztettük a terveket, elkezdődött a kommunikáció a nyomdákkal. A kreatívok véglegesítése után elkészültünk a nyomdai verziókkal, amiket a nyomdáknak megküldtünk. Más kivitelező cég gyártotta a tasakokat és a hozzájuk tartozó kínáló kartonokat, másik nyomda végezte a display gyártását. A display erre a termékcsaládra készült, a mi kéréseinknek megfelelően lett tervezve, egyedi méretben kartonból.


A design és kreatív költségstruktúra
A design és kreatív tervezését alapos kutatómunkával kezdtük, megnéztük, hogy az üdítőital
csomagolás szegmensben milyen trendek megfigyelhetők hazánkban és a világban. Amikor az ügynökség fejében összeállt az elképzelés, akkor mutattuk be az első vázlatokat a megrendelőnek, akinek már elsőre tetszettek az elképzelések, így nem volt sok körös újratervezésre szükség, így a grafikai tervezés folyamata egészen lerövidült és költséghatékony volt. Az első arculati elemek bemutatásától a csomagolás nyomtatásáig mindösszesen 4 hónap telt el. A csomagolás tervezés magába foglalta a 4 tasak tervezését, a kínáló kartonok tervezését, és a display tervezést. Ezek után következett a reklámeszközök tervezése: plakátok, egyéb POS anyagok tervezése, biztonsági kapuk designja, online bannerek stb. A költségstruktúra 2 fő összetevőből állt össze: csomagolás tervezés költsége és a további marketing eszközök ára. A csomagolás tervezésének költsége 1,5 M Ft bruttó összegbe került, a reklámeszközök tervezése és kivitelezése pedig bruttó 4 M Ftba.
Cél elérése, eredményessége
A 2024 évre tervezett piaci bevezetés és értékesítés tervszámait túlszárnyalta a Szobi Italgyártó Kft. Tehát a termékcsalád maximálisan hozta a hozzá fűzött reményeket, és ebben jelentős része van a csomagolásnak, kihelyezésnek. Mint ismert: első benyomásra nincs második lehetőség. Nagyon fontos volt, hogy a tasakok felkeltsék a célpiac figyelmét és bízzanak benne a vásárlók, hogy kipróbálják.
Másik fontos tényező, hogy a termék piaci ára a fogyasztók rezervációs ára alatt volt, mivel a célcsoport igen árérzékeny, ez is hozzájárult a sikeres termékbevezető kampányhoz. A konkurencia termékeinek az ára hasonló vagy magasabb árszintű, mint a Szobi Italporoké.
Harmadik fontos aspektus, hogy a termékek üzleteken belüli elhelyezése is kiemelt helyet kapott. Az egyedi displayekre vegyesen pakoltuk az italporokat, és az üzletek polcvégein vagy közel a kasszákhoz helyeztük el. A display üzleten belüli elhelyezése, és színes figyelemfelhívó külleme jelentősen hozzájárult a célok eléréséhez.

Verdon Laura Rebeka
A csapatot segítő gyakornokként, jelenleg tanulom a marketing mélyebb területeit, de minden új feladatba szívesen vetem bele magam.
Pozitív kisugárzásommal és fiatalos lendületemmel újabb színt hozok a csapat mindennapjaiba.