Mikor kell egy cégnek saját marketinges főállásában?

Ez ugye a nagyobb vállalkozásoknál nem kérdés. Sőt!

Marketing team-ek, dolgoznak. Van házon belül grafikus, webmester, hirdetési szakértő, social media menedzser, SEO szakember és így tovább. Attól függ, hogy mi a cég profilja és mennyi a marketinggel a napi feladat.

A kérdés sokkal inkább a kisebb cégeknél merül fel, vagy olyan nagyobb cégeknél, akiknél a profiluk olyan, hogy nem kíván sok marketing munkát, ilyenek pl. a gyártó cégek

Bármelyik cég életében eljöhet az a pillanat, amikor szükségét érzi egy marketingesnek, érzi a hiányát, tudja, hogy jót tenne, de nem tudná őt teljes munkaidőben foglalkoztatni. Ebben az esetben meg lehet előre beszélni vele, hogy vállal-e más feladatokat is, részt tud-e venni az értékesítésben pl, vagy egyéb asszisztensi munkákban.

Érdemes átgondolni, hogy nem járunk-e jobban hasonló esetben egy marketing ügynökséggel. Hiszen az ügynökség munkatársa is mindig rendelkezésre áll, amikor szükséges, és megállapodás szerint el is tud menni a céghez.

Bevált gyakorlat, hogy előre megállapodunk bizonyos napokban, amikor a megbízó vállalat és az ügynökség találkozik, egyeztet. Ez lehet hetente egy bizonyos napon, és azt mindig mindenki előre tudja, hogy pl. keddenként délelőtt a marketinggel foglalkozunk. Ilyenkor átnézzük az eddigi történéseket és átbeszéljük a következő időszak feladatait. Bizonyos esetekben a személyes találkozó elég lehet havonta 1-2 alkalommal is.

Azzal, hogy egy ügynökséget bízunk meg a marketing feladatokkal nagyon sokat nyerünk: hiszen náluk a teljes tudás egyben van. Szemben azzal, ha felveszünk egy főállású marketing kollégát, aki minden bizonnyal sok értékes képességgel bír, de kizárt, hogy mindenhez jól értsen: nem lehet a legjobb grafikus, social media szakértő, hirdetési guru, stb.

A legtökéletesebb megoldás azonban a fentiek keveréke. Ha egy cégnél dolgozik egy marketingért felelős kolléga, vagy csoport, aki együttműködik egy marketing ügynökséggel. Ez a közös munka lesz a leggyümölcsözőbb a vállalat nyereségessége szempontjából.

Az ügynökségnek ugyanis nélkülözhetetlenül fontos az input a munkájához, amit a megbízó vállalaton belül valakinek biztosítania kell, és erre legjobb egy marketinges. Tehát kell egy kapcsolattartó, a megbízó belső embere (ez sok esetben a vezető, vagy a tulajdonos), aki válaszol a marketing ügynökség kérdéseire, rendelkezésre bocsát képeket, terveket, megjelenéseket, szakmai cikkekhez tartalmat biztosít, stb.

Nézzük meg mindezt a költségek oldaláról

Egy alkalmazott bejelentett bére és járuléka nem kevés, kiváltképp ha több diplomás, nagy tapasztalattal bíró szakember(ek)ről van szó.

Az ügynökség pedig csak pont azt a munkát számlázza ki, amit rábíznak, ráadásul előre tervezetten meg tudja mondani mennyi időbe és pénzbe fog kerülni a munkafolyamat. Tehát előre el lehet dönteni, hogy mi fér bele a költségvetésbe.

Tegyél próbára minket. Kérj ajánlatot most!

blank

Szerző:

Papp Zsuzsanna

Több, mint 20 éve dolgozik a marketing területén és évente több millió forintot költ cégek megbízásából az online és offline médiában. 3 éve tart Facebook, értékesítési és marketing képzéseket, ahol megosztja széles körű tapasztalatait a vállalkozások üzleti fejlesztése céljából.

Örök kíváncsi nyitott minden újra. Meggyőződése, hogy a gazdasági folyamatok is tudatosan irányíthatók és a lehetőségek korlátlanok.