Emlékszem az első Marketing Fesztiválos élményemre, ahol mi, a Marketing Menüvel is kiállítottunk. Az első órában többen is oda jöttek hozzánk, hogy mi mivel foglalkozunk. Annyira meglepett a kérdés, hogy humorral kezelve a szituációt, annyit feleltem, hogy: mi mindennel IS foglalkozunk.

Később az egyik szünetemben döbbentem rá, ahogy végig tekintettem a többi standot is, hogy nem mindegyik marketing ügynökség foglalkozik egész témát felölelő spektrummal. Persze azt tudtam, hogy vannak külön grafikai ügynökségek, weboldal mesterek és rendezvényszervező cégek is. De ezen felül azt gondoltam, hogy a marketing ügynökségek úgy dolgoznak, mint mi. Tehát, hogy tényleg mindennel foglalkoznak a témában belül. De nem.

Rengeteg cég van – sőt igazából azóta eszméltem, hogy ebből van több a piacon – akik a marketingnek csak egy szeletére specializálódtak. Na, nem mintha ezzel baj lenne, hiszen így valószínűsíthetően az adott területet mélyen ismerik és művelik.

A napokban olvastam egy cikk címet, hogy „egyre elterjedtebbek a piacon a 360 fokos ügynökségek”. Mindez olyan megfogalmazásban, mintha ez egy új jelenség lenne a marketingszférában, miközben a mi cégünk a kezdetektől fogva ezen a mentalitáson alapszik. A cégünkben több specialsta dolgozik, akik különböző területek legjobb szakértői, így átlátjuk az egész marketinget és teljeskörű 360 fokos kampányokat menedzselünk.

Tehát azon, hogy a márkaépítéstől, a reklám anyagok kreatívjától és a hirdetéseken keresztül a rendeszvényszervezésekig tényleg mindennel foglalkozunk. Azt gondoljuk mindannyian a cégben tapasztalataink alapján, hogy ez sokkal hasznosabb az ügyfeleink számára, és számunkra is.

Egy hosszútávú együttműködés során nagyon fontos, hogy mindent átláthassunk a cégen belül, ahhoz hogy egy egységes céllal és megjelenéssel létrehozott kampányt tudjuk futtatni. Ezt viszont nagyon megnehezíti az, amikor egy cég több specializált ügynökséggel dolgozik együtt. Felkérnek valakit a TV és rádiós megjelenésekre, valaki a közösségi médiát kezeli, a következő csapat a rendezvényekért felelős, és így tovább, attól függ mekkora a cég.

A mi meglátásunk az, hogy ilyenkor rengeteg kommunikációs hiba történhet. Mint belső kommunikációt illetően, ahol nagyon könnyen vagy félre csúszik egy információ, vagy egy csapathoz el sem jut. Viszont, ami talán még kockázatosabb probléma, hogy a külső kommunikációt illetően is történhetnek problémák, hiszen ha nincs egységesítve a terv, a cél és a grafikai megjelenés egy adott reklámkampánynál a fogyasztók összezavarodnak. Ma már viszont számos lehetősége van az embernek a piacon, így nem fogja kibogozni a cég által összekuszált szálakat, hanem elsiklik mellette és más termék után megy.

Ráadásul szerintünk a felkérő cég számára is sokkal egyszerűbb és átláthatóbb, ha egyetlen egy partnerügynökség felé végzi a kommunikációt, adminisztrációt és az anyagiakat is.

Tudni szeretném, nekem mit tudnak ajánlani! Ajánlatot kérek most!

blank

Szerző:

Papp Zsuzsanna

Több, mint 20 éve dolgozik a marketing területén és évente több millió forintot költ cégek megbízásából az online és offline médiában. 3 éve tart Facebook, értékesítési és marketing képzéseket, ahol megosztja széles körű tapasztalatait a vállalkozások üzleti fejlesztése céljából.

Örök kíváncsi nyitott minden újra. Meggyőződése, hogy a gazdasági folyamatok is tudatosan irányíthatók és a lehetőségek korlátlanok.